Elérhetetlen, énközpontú vagy elutasító szülők mellett felnőni rendkívül nagy teher egy gyereknek. Azt érzi, a szülei nem látják, nem hallják, nem tud közel kerülni hozzájuk.

Az érzelmi magány érzése olyan mély nyomot hagy, mely kihat felnőttkorukban is a kapcsolataikra, a párválasztási döntéseikre, a saját szerethetőségükbe vetett hitükre. Nagyon sokan küzdenek ezzel, számos elakadás, főleg kapcsolati probléma ered ebből a családi háttérből. Nem könnyű ebből a mintából kilépni, de tudatos munkával, folyamatos önkontrollal lehetséges!

Mit jelent az érzelmi érettség?

•  Képes reálisan gondolkodni, miközben mély érzelmi kapcsolatot tart fenn másokkal.
• Képes egyedül boldogulni az életben, de kötődni is másokhoz.
•  Nem fél kifejezni vágyait, igényeit, érzelmeit, de ezt nem mások kihasználása árán teszi.
• Érdekli más emberek lelki világa. Amikor probléma, konfliktus adódik, egyenesen felvállalja, és igyekszik tudatosan elsimítani a nézeteltéréseket.
•  Eléggé levált eredeti családjáról ahhoz, hogy önálló életet éljen.
•  Fejlett empátiája, impulzuskontrollja van.
  
  Milyen az érzelmileg éretlen felnőtt?

•  Merev és szűkre szabott gondolkodási sémák mentén ítéli meg a kapcsolatokat és az érzelmi döntéseket. Nem nyitott a véleménye megváltoztatására.
• Rosszul tűri a stresszt, reakciói kiszámíthatatlan, sztereotípiákon alapul. Hajlamos torzítani, tagadni a valóságot.
•  Érzései irányítják a viselkedését. Nehezen nyugszik meg, ha valami felzaklatja.
• Szubjektíven ítél meg helyzeteket, nem igazán képes a higgadt helyzetelemzésre.
• Énközpontúan gondolkodik, megragadva ezzel egy gyerek szintjén. Nem az önreflexió vezeti ebben, hanem ő akar a figyelem középpontjában lenni. Vele beszélgetve ezt tapasztaljuk, hogy mindent visszaköt saját élményéhez, megéléséhez.
•  Gyermekeit szülő szerepbe helyezi, míg ő maga gyerekként viselkedik, aki támogatásra, vigaszra szorul. A testi gondoskodásra helyezi a hangsúlyt, gyermekei általában nem szenvednek hiányt semmiben, de érzelmi igényeiket teljesen figyelmen kívül hagyja.
• Alacsony az empátiás készsége, kerüli az intim kapcsolatokat, mivel maga is olyan családban nőtt fel, ahol az érzelmek kimutatása tiltott, szégyenletes volt.
• Hajlamos szó szerint venni a dolgokat. Arról beszél, ami történt, nem az érzelmekről, gondolatokról, ami benne, vagy a másik emberben megjelent.

Mi áll az érzelmi éretlenség hátterében?

Fontos hangsúlyozni, hogy az éretlen szülők is olyan környezetben nőttek fel, ahol érzelmeiket nem fejezhették ki szabadon, szégyen, büntetés kötődött hozzá. Ennek következtében megtanulták elfojtani őszinte reakcióikat, impulzusaikat, védekező mechanizmust alakítottak ki emócióikkal szemben. Ez beszűkült személyiséget alakított ki náluk, ami miatt szorongással reagálnak a saját, vagy mások mélyebb érzéseinek megnyilvánulására. Így adják tovább gyerekeiknek is az intenzív megélésektől való félelmet.
Maguk is áldozatok tehát, és tudattalanul teszik felnőttként ezt. Fontos azonban látni a korlátaikat, azok okát és gyökereit, hogy a megértés által elindulhasson az ilyen szülők mellett felnövő gyermekek a gyógyulásuk útján.

A gyermek magánya

Az érzelmileg éretlen szülő nem tud kapcsolódni a saját, vagy más érzéseihez sem. Tart a mély érzelmektől, így képtelen gyermekei felé empatikusan, vagy támogatóan közeledni.
Ilyen szülő mellett felnőni rendkívül magányos érzés (különösen, ha mindkét szülőre ez jellemző, így egyikükhöz sem tud kapcsolódni a gyerek). A gyermek nem éli meg, hogy van valaki, akihez bármikor fordulhat, aki elfogadja az érzéseit, aki megvigasztalja, ha bántja valami, hozzábújhat, ha fél, aki meghallgatja gondolatait, érdeklik a vágyai. Érthető, hogy ennek hiányában olyan szorongás keríti hatalmába, ami ellen minden eszközzel megpróbál küzdeni. A társas kapcsolatok ugyanis egyrészt természetes, genetikailag kódolt igényünk, a gyermek pedig különösen kiszolgáltatott ennek, hiszen biztonságérzetét alapozza meg szülei figyelme, szeretete, érzelmeinek elfogadása.

Megküzdési stratégiák

Két jellemző megküzdési stratégiával próbál egy gyerek ezzel az érzelmi elhanyagolással és elutasítással megküzdeni.

1. Kiépít egy úgynevezett gyógyító fantáziát arról, hogy miként fogja egyszer megkapni azt a szeretetet, odafigyelést, amire vágyik. Ezek a fantáziák arra szolgálnak, hogy alkalmazkodni tudjon szülei érzelmi korlátaihoz, teremtsen egy jövőbeni kapaszkodót, ami előrevetíti neki, hogy egyszer majd megkapja azt a lelki intimitást, amire szüksége van. Fantáziájában az jelenik meg, hogy ez a szeretet feltételekhez kötött, amit ha teljesít, ha úgy áll össze minden, ahogy a szülő azt szeretné, akkor végre szeretni fogja, odafigyel rá.
   Ezek a fantáziák soha nem válnak valóra, de olyan mereven bele lehet ragadni, hogy felnőttként is meghatározza viszonyulásait, hiszen minden ilyen kapcsolatba átviszi ezt a fantáziát. Él benne a vágy, hogy a másik ember majd megadja neki, amit gyermekként nem kapott meg.
2. A másik megküzdési mód az, hogy felvesz egy szerep-ént, amellyel eléri, hogy figyelmet kapjon szüleitől. Ez a szerep-én azonban gyakran olyan viselkedéssel jár, ami nem jellemző rá, de eléri vele, hogy szülei vele foglalkozzanak, egyáltalán észrevegyék.

Lehet ez a szerep-én pozitív vagy negatív is. Pozitív, ha ő a "jó kislány", aki jól tanul, szabálykövető stb., negatív, ha a figyelmet csak ellenkezéssel, daccal éri el, folyamatosan csak a gond lesz vele.

A szülő öntudatlanul is segíti ennek a szerep-énnek a kialakulását, ami így olyan mélyen rögzül, hogy felnőttként is továbbviszi. Olyannyira, hogy már nem tudja, melyik a valódi énje, és melyik a szerep-én. Felnőtt kapcsolataiban is mindig mindenkinek jót akar tenni, megfelelni az elvárásoknak, vagy épp ellenkezőleg: mindig renitens lesz, lázadó, mindenkivel keresi a konfliktust.

Egyik megküzdési mód sem tartható fenn hosszan, ha építő szeretetkapcsolatokat szeretne. Az egykor hasznos megküzdési mód felnőttként már nem segíti, hanem gátolja, hogy egyenrangú, elfogadáson, szereteten alapuló kapcsolatai legyenek.


A felnőttkori nyomok

• Aki érzelmileg éretlen szülők mellett nő fel, nem igazán képes érzelmi intimitást kialakítani másokkal felnőtt kapcsolataiban sem. Emiatt nagyon egyedül érzi magát a világban, nem tud megélni mély és őszinte kapcsolatokat. Nem hiszi el - mert soha nem tapasztalta meg gyerekként - hogy valaki kíváncsi rá, érdekli, ki ő valójában, nem ítéli el, és aki mellett az lehet, aki valójában.
• Felnőttként is hajlamos mások igényeit a magáé elé helyezni, ezzel próbálva elérni a szeretetet, odafigyelést. Hajlamos a saját igényeit elnyomni, bagatellizálni, alárendelődni másoknak, ami azonban még magányosabbá teszi.
• Gyakran menekülnek el fiatalon a szülői háztól, alig várják, hogy önállóvá válhassanak. Nagyon éretten meg is állják a helyüket, hamar munkába állnak, párkapcsolatuk lesz, családjuk, mert azt remélik, végre tartoznak valakihez, és átélhetik azt, amit gyerekként nem.
• Sajnos azonban általában olyan partnert választanak, aki szintén nem elérhető, nincs meg vele az az intimitás, amire vágynak. A gyerekkori kapcsolódási minta miatt elérhetetlen partnert választanak, mert ez az ismerős, ebben a felállásban ismerik, mi és ki hogyan működik.
• Gyakran maga sem tudja, mi a baja. Megállja a helyét az életben, mindene megvan, mégis üresnek és magányosnak érzi magát. Sokszor egyenesen bűntudata van a szüleivel szemben, hiszen ők mindent megadtak neki.
• A legnagyobb hiánya azonban, hogy képtelen a kapcsolódásra, nem találja meg azt az intim közelséget, amire mindig is vágyott. Van, hogy nem is keresi, mert nem is hiszi el, hogy bárki képes lenne őt szeretni azért, amilyen.
• Felnőttként is kételkedik magában, alacsony az önbizalma. Nem hiszi, hogy érdekes lehet másoknak, hogy szerethető, hogy igényei jogosak, vagy hogy tehetséges valamiben. Szoronganak, ha meg kell mutatniuk magukat, ha mások is látják teljesítményüket, félnek, hogy lelepleződnek, hogy valóban semmire nem jók.
• Jellemző, hogy emiatt maguk állnak saját előrejutásuk, kiteljesedésük útjába, egészen addig, amíg nem látják meg, az érzelmi elhanyagolás milyen hatást tett rájuk.

Kiút a szerep-énből

Fontos tudni, hogy egy ilyen nagy változás, egy évtizedekig tartott illúzió, egy szerep-én lebontása fájdalmas. Összeomlik minden, amit addig igaznak véltünk. Ezt a folyamatot nehéz egyedül vinni, jó ilyenkor szakértő segítőt, vagy egy jóbarátot, családtagot bevonni.
Hosszú és fájdalmas gyászfolyamat kíséri ezt a változást. A gyász az elengedés folyamata: elengedjük az illúziót az elképzelt ideális szülőről, elengedjük a felépített énünket, aki nem mi vagyunk, és teret engedünk valódi önmagunknak.
Nagyon fontos része ennek a gyásznak a harag megélése is.

A szülők felé érzett haragot gyakran bűntudat és szégyen kíséri, hiszen ők megadtak mindent, fizikailag a gyermek nem szenvedett hiányt semmiben. Mégis valami hiányzik, üresnek, magányosnak érzi magát.
Mivel azonban a haragot az érzelmileg éretlen szülők csírájában fojtották el, hiszen nem tudtak vele mit kezdeni, számukra is idegen volt, bűntudat kíséri ezt a haragot, amit ezért gyakran el is fojt. Az első és legfontosabb része azonban a gyásznak a harag megélése, a felhalmozódott düh biztonságos térben, megfelelő embernek történő kiengedése.

Az elfojtás soha nem vezethet épüléshez, idővel feltör, vagy testünk felé irányul, és olyan tüneteket produkál, amelyek aztán sokkal határozottabban jelzik, hogy változtatni kell.
A gyerekkorunk óta hordozott érzelmi sérülések feldolgozása azt jelenti, hogy mentálisan és érzelmileg elfogadjuk, ami velünk történt. Ez az egyetlen módja annak, hogy a családi minták ne ismételjék önmagukat.

Lelki támaszért fordulj a Lélektér vonalhoz a 06 80 496 694 telefonszámon hétfőtől péntekig 17-21 óra között. Hívj ingyen, segítünk!

Légrádi Nóra
mentálhigiénés szakember,
szülőcoach, gyászkísérő

Forrás:
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekei